Cégismertető

A múlt évszázad közepétől napjainkig


Cégünket 1962-ben id. Török Pál alapította, aki magánvállalkozóként kovácsolással, díszkovácsolással foglalkozott.


Jelenlegi tevékenységünk ifj. Török Pál vállalkozásának megkezdésével indult 1976-ban, majd kötőelem gyártással bővült és Török Sándor csatlakozásával 1980-tól már családi vállalkozássá fejlődött, és beindult a gépkocsimotor és karosszéria javítás.


Az akkori karosszéria és alkatrész hiány szükségessé tette, hogy saját gyártású karosszéria-elemeket építsenek be a gépkocsikba. A karosszériaelemek gyártása 1985-ben kezdődött. Az alkalmazotti létszám akkor 5 fő volt.


A piaci helyzet helyes felmérésével 1993-ban megkezdődtek a kipufugóelemek gyártásfejlesztései. A termelés bővítéséhez szükségessé vált egy nagyobb telephely. 1996-ban sikeres privatizáció során megvásároltuk a Miskolc melletti felsőzsolcai Mezőgép Kft.-t.


A termeléshez szükséges területtel együtt megvásároltuk a korábban itt gyártott ipari méretű búvárszivattyúk gyártási jogát is, amit 2023-ig gyártottunk és szervizeltünk. Egyidőben az alu, bronz és vas öntvények gravitációs öntését is befejeztük. Műgyantás formázás, a bentonidos, illetve vízüveges homokformázás már a múlté.


Jelenleg a vállalkozás több, mint 50 főt foglalkoztat, akik hosszú ideje itt dolgoznak. Kitartó munkájuknak köszönhetően a cégünk folyamatosan fejlődik.


2004 év végén fémbútor üzletág beindításával bővítettük, mely terén nagy tapasztalatot szereztünk. Évekig tartó gyártás után a kereslet megszűnt és 2020-tól szinte teljesen leálltunk a gyártásával. A piaci igények minőségi kielégítése céljából a csőfeldolgozó teljes vertikumát CNC megmunkálógépekre bíztuk. A befejező hegesztési műveleteket pedig hegesztőrobotokkal oldjuk meg. Szükség szerint az alkatrészeket felületelőkészítésük után szinterezzük üzemünkben. A vevői elégedettséget folyamatosan jó minőséggel, udvarias kiszolgálással igyekszünk megőrizni és erősíteni.


Cégünk eltökélt a technológiánk folyamatos fejlesztése iránt. 2010-ben önerőből AJAN CNC Plazmavágót helyeztünk üzembe, mellyel 50mm lemezvastagságig tudunk lemezmegmunkálást végezni.


2010 augusztusában bevezettük az MSZ EN ISO 9001:2009 minőségirányítási rendszert, majd 2011-ben MSZ EN ISO 14001-2005 környezetirányítási rendszert. Majd 2012-ben bevezettük az MSZ 28001:2008 Munkahelyi Egészségvédelem és Biztonság Irányítási Rendszert. 2011-ben a beruházások tovább folytatódtak egy sík és cső lézergépet helyeztünk üzembe.


További fejlesztések, gépek vásárlása 2013-ban:

- DS60 HP PLUS hajlítógép

- E-TURN csőhajlító jobbra és balra hajlítással teljesen elektronikus (14 tengely) grafikai 3D megjelenésű programozás (VGP-3D)

- Salvagnini B2-170-4000 hidraulikus élhajlító berendezés


A termelési kapacitásbővítést célzó projekt keretében beszerzésre került egy korszerű, nagy hatékonyságú három dimenziós lézervágó berendezés, amely új termékpaletta gyártására teszi alkalmassá a vállalatot. A támogatással a cég tovább fokozza versenyképességét a gépjárműiparban, mivel képes lesz a húzott karosszéria elemek, ajtókeretek, ajtók, oldalelemek, sárvédők megmunkálása; vagy a mezőgazdasági gépek húzott dobozszerű alkatrészeinek gyártására is.


2022.02.19 -2024.12.31 terjedő időszakban újabb sikeres pályázatnak köszönhetően GINOP_PLUSZ 1.2-3-21.2022.01963 támogatással a termeléskapacitásbővítést és modernizációt célzó projekt keretében beszerzésre került két darab korszerű kilenc tengelyes teljesen automata csőhajlító gép új generációs automata adagolóval, melyet e projekt keretében kiépített fotovoltalikus kiserőmű termeléséből fedezzük.


A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) által tárfinanszírozott GINOP Plusz program keretében valósult meg. Köszönjük a Magyar Állam és az Európai unió támogatását!

Termelési kapacitás bővítés 2017-ben

Az INDUSTAR Ipari Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a folyamatos fejlesztés jegyében újabb jelentős beruházást hajtott végre felsőzsolcai telephelyén. A felerészben európai uniós forrásból, GINOP-1.2.1-16-2017-00977 felhívás keretében támogatott projekt összértéke több mint 300 millió forint volt, melynek vissza nem térítendő támogatás-tartalma 149,23 millió forint volt 50%-os támogatási intenzitás mellett.


A támogatás segítségével a 2018.08.21 - 2018.12.07-ig terjedő időszakban az INDUSTAR Kft. a régióban egy újabb komoly beruházást valósított meg.


A termelési kapacitásbővítést célzó projekt keretében beszerzésre került egy korszerű, nagy hatékonyságú három dimenziós ADIGE LT7 lézervágó berendezés, egy COMBILIFT CB2500 elektromos targonca, valamint egy MACRI PROVAR 6-90 U-D csőhajlító gép. A berendezések nem csak új termékpaletta gyártására teszik alkalmassá a vállalatot, de megnövelt gyártási kapacitással és az elektromos targonca révén alacsonyabb környezeti terheléssel javítják a hatékonyságot.


A támogatással a cég tovább fokozza versenyképességét a nagy volumenű, bonyolult geometriájú lézervágott termékek, valamint a hajlított csőtermékek piacán.

Újabb sikeres pályázat az Industar Kft.-nél

Az INDUSTAR Ipari Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a folyamatos fejlesztés jegyében újabb jelentős beruházást hajtott végre felsőzsolcai telephelyén. A felerészben európai uniós forrásból, GINOP_PLUSZ-1.2.3-21.2022.01963 felhívás keretében támogatott projekt összértéke közel 170 millió forint volt, melynek a feltételesen visszatérítendő támogatás-tartalma 118,3 millió forint.


A támogatás segítségével a 2022.02.19 - 2024.12.31-ig terjedő időszakban az INDUSTAR Kft. a régióban egy újabb komoly beruházást valósított meg.


A termelési kapacitásbővítést és modernizációt célzó projekt keretében beszerzésre került kettő darab korszerű, kilenc tengelyes teljesen automata csőhajlító gép. Megnövekedett villamosenergia-felhasználásunk jelentős hányadát szintént e projekt keretében kiépített fotovoltalikus kiserőmű termeléséből fedezzük. A beruházások megvalósítása mellett kollégáink csoportos képességfejlesztő tréningen vettek részt, melynek célja a modern üzleti környezethez való alkalmazkodás támogatása volt.


A támogatással a cég tovább fokozza versenyképességét a nagy volumenű, bonyolult geometriájú lézervágott termékek, valamint a hajlított csőtermékek piacán.


A szintén e projekt keretében beszerzett automata csőhajlító gépek új generációs automata adagolóval rendelkező berendezések, amelyek a hagyományos kétirányú hajlítás mellet lehetőséget adnak a változó sugarú alkatrészek előállítására is. A megnövelt automata adagolóink révén jelentősen csökkennek a ciklusidők, ezáltal nem csak az új típusú értéknövelt termékek előállításától várhatunk eredménynövekedést, hanem a hatékonyabb munkavégzés révén még nagyobb hatékonysággal vagyunk képesek professzionális termékek gyártására.


A fejlesztés eredményeként tovább erősödik az Industar Kft. régiós vezető szerepe, és lehetővé teszi új piacokon való megjelenését is. Mindemellett fontos szempont volt a beruházás munkahelymegtartó hatása is, amely hozzájárul az észak-magyarországi régió erősödéséhez.


A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) által tárfinanszírozott GINOP Plusz program keretében valósult meg.

Köszönjük a Magyar Állam és az Európai unió támogatását!

Széchenyi Terv Plusz Széchenyi Terv